Németh Szilárd Demeter Mártának: A Honvédkórházban nincs válsághelyzet, csak az ön fejében
Magyar parlamentarizmus, 2019.
Magyar parlamentarizmus, 2019.
Németh Szilárdnak egy kórus jutott eszébe a Parlament lépcsőjén esküt tevő képviselőkről.
7,4 százalékos emelésről van szó, minden honvédelmi dolgozó érintett benne. Aki beszáll a kibertámadások elleni harcba, még többet kap.
Szerinte az ellenzék elkezdte tolni maga előtt a női politikusokat, akik „gátlástalanságban, agresszivitásban, hazudozásban, hataloméhségben simán felülmúlják férfi elvtársaikat”.
Erős kép foglalja össze a Parlament mai munkáját.
Az Eötvös Károly Intézetet érintő kijelentései miatt kötelezték erre.
Az egykori rezsibiztos azt is mondta, „nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni”. Arról is beszélt, hogy lőpor- és lőszergyártás is lesz Magyarországon.
Ráadásul fizet is. Korábban végrehajtást kértek ellene, ezért „enyhült meg.”
A Fidesz képviselője az őt elmarasztaló és kötelező ítéletet nem hajtotta végre, ezért a végrehajtási eljárás elindítása.
És erről Facebook-posztban is büszkén megemlékezett a Fidesz alelnöke.
Az Európai Bizottság és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága több tízezer névtelen bankkártyát osztott ki a migránsok között. Ez az, amit napok óta tolnak a Fidesz politikusai. A program évek óta létezik, a magyar kormány is tud róla.
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje által üldözött Éjjeli Őrség mindenesetre hülyeségellenes kabinetet hozott létre védekezésül.
Németh Szilárd beszélt még Sorosról, Soros-pénzekről és Soros György csíkzsebéről is.
Még mindig Orbán Flóra repülése a téma a parlamentben. Németh Szilárd szerint Demeter Mártára rájött a bolondóra. Katonai és nemzetbiztonsági kockázatot rejt magában, amiért felelnie kell az LMP-s politikusnak.
Előtte a fideszes Hubay György kérdezte Németh Szilárdot, a téma Demeter Márta volt.
Vajon az ilyen megtakarítással rendelkező fideszesek is medencére vagy szaunára költi a pénzt? Közben a Jobbik népszavazást kezdeményez lakáskassza-ügyben.
Van benne karcagi birka és izlandi kagyló is.
Nem hagyja a Magyar Birkózó Szövetség, hogy üres lelátók legyenek aznap, amikor a NOB elnöke Budapestre érkezik.